De csak azert sirok, mert nem tudom mi a helyes mar, vagy mi volna es mi nem. A szivemre kell hallgatnom vagy az agyamra? Arra amit en gondolok jonak, vagy arra amit masok gondolnak jonak? Hogyan valasszak? Nem akarok csalodni, nem akarok felebredni es azt venni eszre, hogy mar nem olyan minden mint amilyen volt. Szivem szerint mindent elmondanek neki, mindent megosztanek vele, mert ugy akarom erezni es tudni, hogy minden rendben van, es ugy ahogy o kell nekem en is ugyanugy vagy jobban neki. En ezt akartam..en csakis erre akarok gondolni. De olyankor jonnek azok a kulso tenyezok, amik ezt a szep kis elkepzelest leromboljak :( "Ne eld ennyire bele magad; O is csak egy fiu; Nem te vagy neki az elso, nem olyan mint neked o; Nem tudhatod, hogy komolyan beszel el; Nem tudhatod, hogy vajoaban teged akar vagy csak het into your pants". Valojaban tenyleg nem tudhatom, de ugy akarom erezni, hogy o mas mint a tobbi, hogy vegre megtalaltam azt a valakit akit 20 eve kerestem. De felek, hogy megbant, nagyon felek, hogy nem nekem lesz igazam, es nem szabad igy megbiznom benne. Elmondanam neki, hogy felek, hogy tul oszinte vagyok, hogy tul kozel engedem magamhoz, es meg fog bantani elmondanam...de talan meg korai. De akkor mikor van itt az ido? Miert kell ennyire oszintenek lennem? Miert nem egyszerubb minden...