"A szerelem tenyleg faj?"
"De hat mi fajhatna benne? Hiszen csak a depressziosok sirnak, ha van valaki akit szeretnek es az vsoznt szereti oket. Mert akkor miert sirni?"  - Gondoltam regebben.

Igen... ez mostmar ertelmet nyert. Mar ertem. 
Szeretem ot, ugy mint meg soha senkit. Es nem telik el ugy nap, hogy ne gondolnek es ne rettegnek attol, hogy elveszitem. Es ez az a dolog, ami miatt a szerelem faj. Ami miatt erzes azt az erzest, ami nem is tudom igazabol mi, de olyan rossz, es borzalmas, es barcsak ne ereznem ezt. De akkor mar nem is lennek szerelmes. Hiszen ez igy van jol, nemigaz? 
Lehet, hogy az lesz a vesztem, hogy ennyire felek. Lehet, hogy epp emiatt fogunk szakitani, hogy ennyire felek. Lehet, hogy latja o ezt rajtam, es mindig en leszek az, aki jobban szeret es aki jobban fel. Epp emiatt fog talan elhagyni. Es csak arra gondolok, mi lesz akkor velem?! Es ugyanakkor teljesen meg vagyok lepodve magamon, mert nem hiszem el, hogy ez en vagyok. Az a lany, aki meg akkor sem tudott sirni, ha nagyon akart. Az a lany, aki 66 szomoru zenet meg kellett hallgasson, hogy kifolyon egy konycsepp a szemebol. Most meg eleg csak arra gondolnom, hogy nincs velem. Hogy nem szeret, es mar sirok is. 
Sosem voltam egy eros lany, de ennyire gyonge sem. Ennyire erzekeny sem. Hogy lehet valakit ennyire szeretni? Annyira felek, attol, hogy nem lesz velem, es hianyozni fog, es mar nem irhatok neki, mar nem hivhatom fel, mar nem bujhatok hozza. Tudom, eros leszek es kibirom. De nem tudom, hogy hogyan. Ugy szeretnem, ha ugyan igy szeretne o is engem. De biztos nem, ennyire biztos nem szeret. De nem baj, nem baj. Csak tudjam azt, hogy mindig velem akar lenni. Nem tudnek jobb baratot elkepzelni magamnak. Vannak hiabai neki is, de nagyon kellene orulnom, hogy ot kaptam meg. Es ennek nagyon orulok is. Nem lenne szabad szomorunak lennem, hiszem tokeletesen megvagyunk es szeretjuk egymast. De akkor miert van az embernek az a hulye tulajdonsaga, hogy fel attol, hogy az ami jo, elmulhat? Miert nem tudja egyszeruen csak elvezni?!
Nem tudom, mas is van e igy ezzel, de ha azt latom, hogy beszelt a volt baratnojevel, vagy, hogy mit beszelt, vagy, hogy szerelmenek szolitotta, egyszeruen nem birom elallitani a konnyeimet. Bar ne lattam volna soha. Fel kell fogjam, es meg kell ersem, hogy elottem is volt elete. Meg akkor is, ha nekem elotte nem... neki igen, es ezzel meg kell bekulnom. Most en vagyok neki, nincs mas. Istenem..., csak tartson orokke. Hadd szerethessem mindig, es o is engem viszont. Hadd maradhasson igy, es ne kelljen neki mas, csak...kerlek...