Ma van Paul Kalkbrenner koncert a varosban. A baratom is megy, es egy ideig ugy volt, hogy en is megyek. De aztan halasztottam a jegyvasarlast, es mar mostanra olyan draga lett, hogy lemondtam rola. A baratomat ugy volt, hogy beviszi egy haverja. En nem is kerhettem tole olyasmit, hogy vigyen be engem is, nem is kertem. Hiszen egyertelmunek talaltam, hogyha kapna is pluszba jegyet, nem engem vinne be, hanem a baratjait. Normalis is igy. Vagyis nem tudom - ez egy olyan hely, ahol a szivem legmelyebb dolgait megoszthatom -, talan egy picit a szivem meleyen remeltem, hogy felajanlja, hogy nekem is tud szerezni egy jegyet, de igazabol ez nagyon meleyen volt csak, meg en se gondoltam komolyan... Igazabol nem is a jegyet szerettem volna tole, hanem azt, hogy lassam rajta, hogy akarna, hogyha ott lennek. Hogy akarna, hogyha egyutt buliznank. De nem akarta. Legalabbis epp olyan nagyon nem... Megkerdezte egyszer-ketszer, hogy nem akarok e menni, de nem eroltette. Picit rosszul esett ez, de ilyenek a fiuk nem?! Biztos minden barat ilyen, legalabbis gondolom. De inkabb orulok annak, hogy megkerdezte, hiszen azt is megcsinalhatta volna, hogy nem kerdezi meg, nemigaz?!

Hat ugy is volt, hogy kap jegyet, de aztan vegul megse... Nem hivta az illeto, es szomoru volt, hogy nem mehet el. Hogy oszinte legyek, a mai nap folyaman megfordult a fejemben, hogy mi lenne ha rossz ido lenne, talan elmaradna a buli... De errol ennyit. Nekem annyir rosszul esett, hogy o szomoru, hogy eskuszom arra gondoltam, hogy azert nem kapott jegyet, mert nekem megfordult a fejemben ez a dolog. Hogy is gonolhattam ilyesmire? Miert vagyok ilyen? Miert gondolta erre, mikor tudtam, hogy o mennyire szeretne menni... Onzo voltam, es rossz. Biztattam, hogy keressen valakit, akinek van jegye, hogy vegyen, mert latom rajta, hogy mennyire akar menni. En is felhivtam az ismerosomet, hogy nem e tud szerezni egy jegyet.. De nagyon oszinten mondom, tenyleg jobban akartam, hogy menjen, minthogy itt legyen velem. Furcsa erzes ez, mert normalis, hogy azt akarom, hogy velem legyen, es engem ez tenne boldogga. De tudom, hogy o nem lenne boldog igy, tudom, hogy o azt akarta volna, hogy ott legyen, es nem velem lenni, es emiatt en is ezt akartam. Egyszeruen nem akartam vele lenni ugy, hogy tudtam, hogy o inkabb mashol lenne, es velem nem lenne boldog. Milyen hulye erzes ez? Elvileg sajat magunkat kell eloterbe helyeznunk, akkor ez megis mi?! Na mindegy...Sikerult jegyet szereznie, es elment. Es oszinten folytogat egy picit a siras. Orulok neki, tenyleg orulok, hogy ott van, de rossz is. Olyan rossz erzes, hogy ott tele van lanyokkal, es akarmilyen lany odamehet hozza, es mi van, ha megtetszik neki? Mi van ha beszelget veluk? Igazabol, ha mas kell neki, akkor jobban is jarnek, de iszonyu erzes lenne.

Igazabol, talan az bant igazan, hogy tudom, hogy mindezt o forditott esetben nem tette volna meg ertem. Ketlem, hogy o felhivott volna barkit is, ketlem, hogy o biztatott volna ennyit mint en ot, hogy menjek... O mindezt nem tette volna meg ertem, es ez bant a legjobban. Osiznten szolva, nagyon sok mindent nem tenne meg ertem, amit en megtennek erte. Sok helyre nem jarok azert mert tudom, hogy neki fajdalmat okozok vele. Imadok tancolni, de nem jarok tancra, mert mas fiukkal tancolnek, es tudom, hogy az neki rossz lenne. Nem tudom igazabol, hogy normalis e ez az erzes..., nem tudom, hogy mas lany hogy van ezzel, mas megtenne e, mas lany megtenne e, hogy biztassa a baratjat, hogy menjen el bulizni egyedul, megha tudja, hogy sajat maganak fajdalmat is okoz vele, de tudja, hogy legalabb a baratja ennek orul es boldog. Asszem nagyon naiv, buta es hulye lanyka vagyok. Csalodni fogok, tudom mert igy van. Nagyon remelem, hogy ez orokre szol, de nagyobb valoszinusege van annak is, hogy nem. Es tudom, hogy rossz lesz, de remelem nem banom meg mindazt amit megtettem erte, mindazt amit feladtam erte, mert en tenyleg tiszta szivbol tettem.

Valojaban, nagyon jol tudom, hogy azzal, hogy en jo vagyok hozza, es tisztan oszinten szeretem, es sokmindent megvonok magamtol, csakhogy ot boldognak lassam..tudom, hogy ezzel nem tarthatom meg ot magamnak. Tudom jol, hogy azzal, hogy jo vagyok, azzal nem fogom lekotni magam melle. Hisz a fiuknak, mindig uj kell, mindig valami erdekes. En nem vagyok veszekedos tipus, es olyan erdekes lany sem vagyok. Kituno tanulo sem voltam soha, es meg azt sem talaltam meg amiben jo vagyok. De azt tudom, hogy szeretni, azt nagyont tudok. Nagyon, es oszinten. De ezzel sajnos sokat nem erek el, es ezzel tisztaban vagyok. 

Ez a zene, amit kitettem, ez egy olyan zene, ami egy tokeletes alapzene lenne egy olyan naphoz, amikor a tengerparton setalok egy olyan szemelyel akit szeretek vagy a barataimmal, es naplemente van. Es elmondtam Neki, es azt mondta, hogy majd meglatom, hogy teljesulni fog. Titokban abban remenykedem, hogy majd egyszer valamikor, megteszi, es osszehozza nekem ezt a dolgot. De tudom, hogy nem... Azt is tudom, hogy en osszehoznam neki. Es ha ma nem ment volna el a koncertre, hazahoztam volna neki a koncertet en. Nem tudom, hogy de mar kezdtem gondolkozni rajta. Nem varom el, hogy amit adok azt visszaadjam, mert nem azert teszek meg minden tolem telhetot. Persze, ez is benne van, es nagyon orulok neki. De tudom, hogy ez nem lesz igy. Oszinten annyit szeretnek csak, hogy minden pici dolgot ertekeljen amit megteszek erte. Ha megmasszirozom, vagy barmit...ertekeljen. Ne nevessen ki, csak ertekelje, hogy mi mindent megteszek erte. Es az, ha annyit mond, hogy szeret es en vagyok a mindene (ilyet nem mondott meg de talan majd egyszer...), az nekem eleg. Es ha megboldogabba akar tenni, egy szal virag, es en vagyok a legboldogabb lany a vilagon. Nekem tobb nem kell. Annyi kell csak, hogy erezzem, hogy szeret. Ajandekok es minden nelkul...a tobbi mar csak hab a tortan. :)