Nemsokara ket honapja vagyunk egyutt. Es igen...megtortent az, amire mar valojaban en is vartam, es jo volt. Bar tenyleg nem olyan volt, mint a filmekben..hisz hogyan is lenne olyan?! De jo volt! Azert volt jo, mert jo vele. Neha ugy erzem nem vagyok eleg jo neki, es, hogy valojaban egy mas tipusu lanyt szeretne belolem csinalni, mint amilyen vagyok, vagy talan ki akarja hozni belolem, azt, amilyen valojaban vagyok. Tavolsagrol beszel, arrol, hogy meg erzi kozottunk a tavolsagot...de hogy is ne erezne?! Meg nem tudtam epp olyan kozel engedni magamhoz. A baj az, vagy talan nem is baj, hogy amikor ramnez annyi van a fejemben, hogy szeretem ot. Nem tudom, hogy ez szerelem e, de csak a szavacskakat latom magam elott, hogy "Szeretlek, szeretlek nagyon." Azt szeretnem, hogy mindig boldog legyen velem, hogy csillogjon a szeme amikor ram nez. Nincs viszonyitasi alapom, nem tudom, hogy az amit o mutat es mond, az eleg jo e. Szeretnem azt hinni, hogy igen, de valahogy meg nem vagyok benne teljesen biztos. Talan ezert is van ott meg mindig az a bizonyos tavolsag amirol o beszel. Szeretnem mindig magam mellett tudni, es tudni azt, hogy en es csakis en vagyok neki. Hogy barmit megtenne ertem. Valojaban azt szeretnem, hogy orokke az enyem legyen. Talan nehez vele egy kicsit, ahogyan azt o is elmondta magarol, de nem erdekel. Meg akarom tanulni "kezelni" ezt a nehezseget, es tokeletessek ugysincs. De engem nem erdekelne ez...egy picit se. Csak hagyja, hogy en is segitsek neki, bizzon bennem es ami a legfontosabb....szeressen!