2017 Szeptember 25...nagyi meghalt :( az en facebookos nagyim, modern nagyim. Mostmar tata es nagyi sincs velunk. Addig a pillanatig ameddig el nem mennek, fel sem lehet fogni milyen ertek ha itt vannak. Nagyon sokszor almodok mindkettojukkel. Az utobbi idoben nagyi sokszor bosszantott, mindig csak sajnalkozott, mindennel baja volt (de vegul is bennem is megvan ez a naaaagyon rossz tulajdonsag). Barmikor amikor mentem hozza, folyton panaszkodott. (Na jo, tudom, hogy a blogban nagyreszt en is ezt csinalom, de nekem a blog legfokeppen arrol szol, hogy leirjam benne ami nyomaszt, bant. Valamiert a nagyon boldog pillanataimban sosincs idom es kedvem begubozni a laptop ele es irogatni.) Sokszor ideges voltam ra, es amikor meghalt fel se tudtam fogni, igazabol meg most se nagyon tudom. Hiszen en azt hittem rendbe jon, es mar alig vartam, hogy ujra ugy kacagjon mint regen...de hiaba vartam, nem tudom mikor hallottam azt az igazan eletteli kacagast... 
A legtubbi emlek amkor atjott hozzank, es valamiert babraltam a telefonom, ja igen... a koszoruslany polokat inteztem, es o ott ult a konyhaban es ra se neztem, nem is beszeltm vele mert nekem ezt el kellett inteznem. Azt hiszem nalunk, ekkor lattam utoljara, de akkor meg ki gondolta volna?! 
Aztan voltam a korhazba meglatogatni, de ott mar szomoru volt, ketsegbeesett, vagyis hat inkabb olyan...sopankodos. Azt mondtam neki szedje ossze mgat es jojjon hazafele. Lehet mergesnek tuntem, de en csak nem akartam korhazba latni tobbet. 
Azutan nala voltam, akkor a tabletjet kelett megnezzem, rovid latogatas volt, nem is emlekszem hogy ezen kivul barmit is beszeltunk... csak a tabletjet neztem es rendeztem, majd... eljottem.  Integettem neki az utcarol, o pedig allt a kapuba...ahogy mindig is allt...mar tobbet soha...
Utolso elotti telefonbeszelgeteskor Reilac-t hivta fel, vagyis ot akarta csak nem volt meg neki a szama, hogy felkoszontse, Szepteber 22-en. Meg is jegyeztem, hogy a szuletesnap a tegnap volt. Tudta nagyi, de azt mondta nem erezte jol magat. En azt hittem megint csak sajnalkozik...pedig akkor mar komoly volt a dolog. 
Nem tudom,hogy o hibazott ezzel, hogy folyton panaszkodott es mar nem vettuk komolyan, vagy elso perctol komolyan kelett volna venni es eroszakkal a korhazba vinni. 
Azon az esten amikor hazajottem az egyetemi varosombol, felhivtam anyat, hogy erdeklodjek nagyirol. Azt mondta anya menjek at hozza, mire azt valaszoltam de ott van Leo, es felek tole. Mire anya - "Leo velunk van, atmehetsz". Talan tudnom kelett volna, hogy ez egy jel..., vagy minek is nevezzem. De oszinten irtoztam atmenni, tudvan, hogy nincs jol. Nem is tudom...feltem. Inkabb felhivtam, az utolso telefonhivas volt... Hivtam, de nem valaszolt -rossz erzes-, ujra probalkoztam. Ekkor mar sikerult, -megkonnyebules-. "Nem hallak, bedugult mind a ket fulem, nem tudok beszelni, koszonom, hogy hivtal...". Nagyjabol ennyit mondott. Gondolkoztam, hogy menjek at, de ugy dontottem, megvarom anyat, nemsokara ugyis erkezik, es ketten atmegyunk. Igy is volt.

Nagyit akkor este lattam utoljara, es soha nem gondoltam volna ezt akkor. Persze nap mint nap megfordul az ember fejemben ilyesmi, de nem gondolja komolyan...ameddig meg nem tortenik, es talan meg akkor sem...
Beleptunk es kialtottuk, nem valaszolt, megijeddtem, hogy valami baja lett es valahol ajultam fekszik. Majd megszoltal a sotet furdobol, hogy ott van. Ameddig kijott addig anyaval a konyhaba mentunk, majd amikor jott ki a furdobol oda pillantottam es haloingbe "szaladt" be a szobaba, az agyba. Az ment at az agyamon, milyen rossz nagyit igy latni, betegen..., hisz o meg fiatal es ahhoz kepest egesz jol van. Bementem a szobaba leultem a szekre es neztem. Mar nem volt bent a foga, borzos volt, szemuveg se volt rajta, mar nem is nagyi volt. Azon gondolkoztam vegig, mikor latom ujra a kis vagany trainingjeiben, kacagni..., mert igy nem jo latni, igy nem az en nagyim. Azon gondolkoztam, mikor jon mar helyre, hogy menjunk fel anyaval es vele a hegyekbe. Mar nem jott helyre, de akkor meg nem tudtam. 

Reggel kellett ujra visszamennie a korhazba, elvileg mutottek volna vegre az epejet, es vegre jobban lett volna. Egy rutin epeko mutet, ebbol nem lehet baj. Megerkezett Zakkant, es meselte mi volt, ezert szaladtunk anyaval az emeletre, meg gondoltam is, hogy itt hagyta anya a telojat tuti hivni fogjak. Sajnos igy is lett... Meg gondolkoztam is egy pillanatig, hogy ne is vegyem fel, de valamiert megis felvettem es szaladtam, vittem a telefont anyanak. A korhaz volt, jojjon anya gyorsan le, ameddig meg nem keso. Meg akkor sem ertettem, de anya mar tudta, hogy baj van... nem szolt, ket perc alatt feloltozott es elment. A nagyi ruhai es dolgai egy fekete zacskoban voltak, azon toprengetm, hogy milyen morbid, mintha meghalt volna ugy adtak fekete zacskoban a cuccait. Kibontottam, kivettem a telefonjat, hogy majd keruljon vissza hozza, tudjon minket hivni, tobbet sosem fog...de ekkormeg nem tudtam.

Lementem hat, kiteriteni a ruhat amire anya megkert, es megszolalt a telefon. Sokszor amikor anya hiv elkap egy retteges, hogy baj van. Ekkor nem gondoltam erre,csak hogy megerkezett a korhazba es nincs tul jol nagyi de helyre jon. Nem igy volt... sirt...gondolkodni se volt idom, mert mar mondta is, hogy nagyi meghalt...Ekkor meg annyira se tudtam gondolkodni mint azelott. "nem igaz, neeeeem..neem..." csak ennyire emlekszem, es arra, hogy bevillant egy kep rola az az elotti esterol, es azt mondta "kar hogy nem jottel at korabban..." Tenyleg kar...Nagyi, tobbet sose latlak, tobbet nem integetsz a kapuba, nem mondod, hogy menjek be, nem sietsz ki, ha valahova megyek csak, hogy koszonj: "Csocsika!!!"

Nagyi remelem nem haragszol, hogy sokszor ideges voltam es nem volt turelmem, talan a szivem melyen belatom, hogy te talan ezt akartad mert mar nem annyira elvezzted itt velunk, hihetetlennek tunik de talan igy volt. Talan orulsz, hogy ujra apukaddal meg a testvereddel vagy, es persze a "Szamarral" -Tataval.  Nagyi, szinte minden nap gondolok rad, es hianyzol innen, furcsa, hogy nem vagy itt, es nem tudom, mikor fogjuk felfogni, megszokni a gondolatot, vagy leginkabb megtanulni elfogadni.

Bar minden pillanat eszembe jutna veled es valahogy megorokithetnem video formajaban, de sajnos nem megy. Jo volna ujra latni ezeket a pillanatokat, csak, hogy meg lathassunk, mert mar tobb mint egy honap eltelt, es en  meg mindig nemtudom felfogni, hogy mar nem vagy otthon. Rengeteget almodom veled es tataval, mint meg eddig soha. Valahol lebelul hiszem,hogy van valami masik vilag, ahol leteztek es ahogy uzenni probaltok, talan  nekem?! Hisz mindig azt mondtad nekem "ugy szeretek veled beszelgetni es veled lenni, mert mindig foltoltessz energiaval". Bar megint megtehetnem, de talan almaimban ez tortenik?! En nem tudom, tenyleg nem, de sosem almodtam ennyit veled. Egyszer majd megertem, de addig is, segits nekem nagyi mindenben onnaan fentrol, ha mar kepes voltal elmenni ilyen hamar es hirtelen. Vigyazz rank, mindannyiunkra es angyalkakent tehenkedj szepen a vallainkra es legyel velunk a nap minden perceben, hiszen mindig ezt akartad, hogy mindig veled legyunk, te most megteheted, es tedd is meg!! <3 

"Csocsikaaaaa!"